Vannak olyan történések, amelyeket fájdalmasnak, igazságtalannak élünk meg. Noha ismerjük a karma fogalmát, és tudjuk, hogy minden ami történik, az okkal van jelen az életünkben, ez nem jelenti szükségszerűen azt, hogy készen is állunk elfogadni bármit pszichológiai vonatkozásban. Vannak olyan helyzetek, amelyek olyan érzéseket okoznak, amiket először heves ellenállással közelítünk meg. Az egó, az elme alapvető természete  nem engedi meg az elfogadást, mert nem szeretünk sem fizikai sem mentális fájdalmakat érezni, nem szeretünk veszíteni, nem szeretünk gyászolni. A ellenállás az elme védekezése azon dolgok ellen, amik kellemetlenek, fájdalmasak számára valamilyen okból. Az elfogadás az ellenállás megszűnését jelenti. 

Amikor megértjük fejben a elfogadás fontosságát, az nem jelenti azt, hogy minden szempontból készen is vagyunk erre. És ez nem baj, hanem tény. A nehézség ott kezdődik, amikor becsapjuk magunkat. 

Terápiás gyakorlatban gyakran találkozok olyan emberekkel, akik magasan képzettek szellemileg, széleskörű ezoterikus olvasottsággal rendelkeznek, fejben nagyon sok mindenről van információjuk. Ám ezt a "tudást" nem jól használják. Úgy kezelik ezeket a megtanult információkat, mint az iskolás gyerek amikor felel. Van egy koncepció a fejükben, hogy milyen lenne a spirituálisan fejlett viselkedés, így felmondják azokat a válaszokat, amikről úgy gondolják a helyes válasz. Így közlik: elfogadtam a betegségemet, a válásomat... Amikor kiderül a probléma, hogy mégis irreális erőfeszítéseket tesz a betegségével kapcsolatban, mégis leskelődik a volt férje után, "akit már elengedtem", kiderül, hogy a spirituális életben mennyire nem alkalmazhatóak azok a programok, amik azáltal futtatnak minket, amiket korábban megtanultunk. Mert  a valódi önismeret nem azzal kezdődik, hogy jól felelünk, és csípőből nyomjuk a helyes (helyesnek vélt) választ, hanem azt, hogy elkezdünk saját magunkkal őszinték lenni. 

Valójában az önismeret útján nincsenek jó és rossz válaszok. Az önismeret útján kétféle válasz létezik: a őszinte és a hazug. Hosszú, kemény önmunkával jár, hogy egyáltalán eljussunk idáig. Hogy képesek legyünk tudatosan figyelni magunkat és kiszakadni a bebiflázott spiri frázisok tömkelegéből. A önismeret útja az egyetlen befelé vezető út, minél jobban ismerjük önmagunkat, annál jobban ismerünk mindenki mást is. A nagy igazságok mondatai azért válnak spiri frázisokká, mert nem azé, aki ismétli.  Az az ember, aki saját személyes evolúciójában eljutott a tapasztalásai által egy szintig és kinyilatkoztatja a saját tapasztalásának  a számára elért következményét, állapotát, valójában azt mutatja meg számunkra: el lehet jutni idáig. Mert ő már ott van, és megmutatja nekünk ennek a valóságát. Elmélkedhetünk a mondatain, meg is tanulhatjuk,ám ez számunkra adhat reményt, adhat információt, adhat megértést, egyetlen dolgot nem szokott adni: tapasztalást. Ezen mondatok valósága nem válik attól a mi saját valóságunkká, hogy információ szinten  ismerjük őket. Személyesen azt gondolom, a legnagyobb buktatója az egyéni fejlődésünknek az, hogy elveszünk az információkban olyannyira, hogy a tudatos tapasztalásunkat akadályozhatjuk ezzel, 

A tanulás azonban nem korlátozódhat csupán információgyűjtésre. Valójában a tapasztalások azok amik által fejlődünk. Olyan  nem is létezik, hogy valaki nem tapasztal, mert folyamatosan tapasztalások láncolatában élünk. Minél inkább képessé válunk a tapasztalásaink tudatosítására, megélésére, annál inkább felgyorsítjuk a fejlődésünket, keletkeztetjük és semlegesítjük a karmáinkat. 

A belső változásainkat tetten érhetjük a külső körülményeink változásaiban, az emberi kapcsolataink megújulásában, saját, különböző  helyzetekre adott válaszainkban. Amikor változunk, a problémáink is változnak, innen is tudhatjuk, hogy fejlődünk. Amikor újra és újra ugyanazzal a számunkra nehéz helyzettel, életszituációval találkozunk, lehetőséget kapunk felismerni, hogy beleragadtunk egy energetikai blokkba, így megtudhatjuk melyik irányba induljunk önismereti téren. 

 

Amikor egy adott történésbe belemegyünk, megengedjük magunknak a teljes tapasztalást, az azt jelenti, az elfogadás megtörtént. Amikor fejben döntünk ez mellett, annak az az eredménye, hogy elkezdünk ugyan tapasztalgatni, próbálgatjuk a határainkat, a tűrőképességünket és folyamatos küzdelemben vagyunk: az egónk harcol önmagával. Valójában egy görcsös akarati erőfeszítésről beszélünk, ami megnehezíti a folyamatot.