Tarts velem a tudatosság útján!

Tarts velem a tudatosság útján!

Theta meditáció

2019. november 23. - Kurucsai Márta

Az agynak 5 fő frekvenciája létezik, ezek közül a Theta tartomány az, ami lehetővé teszi számunkra a teremtés tudatállapotát. Ez a nagyon mély ellazulás állapota,amelyben az agyhullámok másodpercenként 4-7 Hz frekvenciára lassulnak le. Ez az a tartomány, ami  az elménk  tudatos és a tudattalan területek határt uralja. Ezért kiválóan használhatjuk nem csak ellazulásra, relaxációra, hanem céljaink megvalósítására is. Hétköznapi szinten viszonylag keveset vagyunk ebben az állapotban, ami az alvási ciklusaink első szakaszának feleltethető meg. Ebben az állapotban vannak azok az emberek is, akik parázson tudnak sétálni. 

A Theta agyhullám az agyunk természetes működésének a folyamata, amit szándékosan is módunkban áll előidézni, amit különféle meditációs technikákkal tehetünk meg. Ha képesek vagyunk ilyet tudatosan és rendszeresen beépíteni a spirituális fejlődésünk folyamatába, az általunk célzott kívánságokhoz nyitjuk ki a kaput, miközben megszabadulunk a blokkjainktól, negatív, számunkra nem építő energiáktól, mert ebben az állapotban hozzáférünk a saját tudatalattinkhoz és képesek vagyunk módosítani azt. Ebben az állapotban betekintést nyerhetünk a tudatalatti folyamatainkba, ráláthatunk negatív programjainkra és feloldhatjuk azokat, felülírhatjuk, lecserélhetjük pozitív és minket előrevivő változtatásokkal.

screenshot_20191123_102044.jpg

Ennek az állapotnak az eléréséhez készítette az Advanced Mind Institute a következő hanganyagot, amit ingyenesen hozzáférhetővé tett mindenki számára, aki szeretné használni. Azon kevés munkájuk egyike, amelyet nem kötelező a fejhallgató használta, háttérzeneként is alkalmazható. Persze, ha fejhallgatóval hallgatjuk a hatás jobban kimaxolható, figyeljünk ilyenkor a megfelelő polaritásra. Most is figyeljünk a következőkre: 

-igyunk előtte megfelelő mennyiségű vizet

-ne hallgassuk autóvezetés, más gépjármű használata közben 

-ha valaki szívritmus szabályozóval él, epilepsziás, 16 éven aluli, babát vár, vagy alkoholos befolyás alatt áll, ne alkalmazza! 

Innen tudod letölteni:                                           LETÖLTÖM 

 

 

Neuroakusztikus akupunktúra

7x4 perc az egészséges energetikádért!

Az Advanced Mind Institute által fejlesztett új program, a tradicionális  akupunktúrát egy modern eszközökkel létrehozott új szintre emeli. 

A Neuroakusztikus akupunktúra olyan speciálisan kifejlesztett hangírást használ, amelyek stimulálják  a test energiaközpontjait, a meridiánokra hatva fejtik ki hatásukat, helyreállítva a test energiaáramlását, így harmonizálva a működést. 

Használható általános egészségmegőrzésre, meditációra, gyógyulási folyamatok támogatására és természetesen meditációra. 

A program 7 részből áll, a 7 rész mindenki 4 percig tart.

Hogyan használd? 

A Neuroakusztikus akupunktúra  programot a számodra optimális időben hallgathatod. Helyezkedj el fekve, kényelmesen és 5-10 percig figyeld csukott szemmel a lélegzeted természetes ritmusát. Ezután tedd a fejedre a fejhallgatót, figyelve a megfelelő polaritásra.FONTOS. hallgatás közben ne mozogj, ne változtass a testhelyzeteden!  A program hatékonysága  a mozdulatlanságodtól függ. Ha nehezedre esik, elképzelheted, hogy valódi tűkkel van teleszurkálva a tested és ha megmozdulnál ezek kiesnének. :)  Figyelmedet a mellkasod közepére irányítva továbbra is maradj légzésfigyelésben.Figyelmed ezzel töltsd ki, a fókuszod végig a légzéseden maradjon.Érezhetsz a testeden pulzálást, meleget, ezek egyike sem ad okot aggodalomra, csupán azt jelzi, hogy a program végzi a dolgát. Amikor befejeződött, még néhány percig maradj fekve, mielőtt felállnál. 

Naponta 1, heti max. 5 alkalommal használd a programot! 

Egy alkalommal egyszer hallgasd meg, soha ne indítsd újra, akkor se, ha nagyon jól esett! 

Kizárólag csukott szemmel hallgasd! 

Igyál előtt 1--2 pohár vizet, semmiképpen ne legyél dehidratált állapotban.

Mielőtt nekiállsz az egésznek, hallgass bele és állítsd be a számodra legkellemesebb hangerőt! Semmiképpen ne legyen túl hangos! 

Ha alkoholt ittál vagy bármilyen drogot fogyasztottál ne használd! 

A program a befejezése után még 4-6 órán át folytatódik a testben, ez alatt idő alatt nem ajánlott más meditációkat alkalmazni vagy bármilyen tudatmódosító szert használni!  

Hiperérzékenységben szenvedőknél a program erős reakciót válhat ki, súlyosbíthat bizonyos tüneteket. Ez normális, azt jelzi, hogy  a program  elindított egy helyreállítási folyamatot. Ekkor használja csak heti 2-3 alkalommal, Az kellemetlen tünetek el fognak múlni. 

LETÖLTÉS ITT

51071841_441868723387604_2195500145418698752_n.jpg

Igen, ez egy orosz nyelvű oldal, amiről meg tudod vásárolni. Amennyiben erről az oldalról töltöd le, biztonságosan tudsz fizetni bankkártyával vagy a PayPal szolgáltatásodon keresztül. Ha ezen a linken töltöd le azzal az oldal magyar nyelvű fejlesztését támogatod! 

 

Ne használd:

-ha epilepsziás vagy! 

-ha szívritmus szabályzód van!

-ha tudatmódosító szereket, gyógyszereket használsz!

-kisbabát vársz! 

-ha nem vagy még 18 éves! 

A program nem gyógyszer semmilyen kezelést nem helyettesít és nem diagnosztizál! 

Ha nem találtál választ, ha érdekel a téma, itt a GYIK vagy letöltési segédlet kell, csatlakozz a Facebook csoportunkhoz! 

Forrás: https://www.advanced-mind-institute.org, Lenny Rossolovski

Hogyan teremts változást könnyedén?

Biztosan ismerős számodra, amikor tudod, hogy szükséged volna változásra az életed valamelyik területén, de mintha nem lennél képes meglépni azt. Visszatartanak a félelmeid, indokokat keresel arra, miért ne tedd meg, ami pedig már szükséges lenne számodra ahhoz, hogy merj váltani. Mintha a rajtnál állnál a startvonalon, de nem mersz elindulni, pedig magad tűzted ki a célodat.  Tudod, hogy mit akarsz, tudod, hogy  hova akarsz eljutni, mégis, az első lépést nem mered megtenni, mert visszahúz a környezeted, a félelmeid, a jövő láthatatlan bizonytalansága. 

Sokat segít, ha tudomásul veszed, hogy senki nem fogja helyetted megtenni az első lépést. Segít, ha felismered és bevállalod önmagad előtt a félelmeidet, hiszen ez egy természetes dolog, mindannyian félünk a változástól és legyőzni csak akkor tudjuk, ha tisztában vagyunk azzal, hogy konkrétan mi is az, amit le akarunk győzni. 

A komfortzónád is visszahúzhat, mert ebben érzed magad biztonságban. Ha nem is olyan kellemes vagy boldog az az élet amiben élsz, ez az amit ismersz, ez amiben otthon érzed magad, ebben tudod előre mikor milyen dolog hová vezet, mikor milyen problémát hogyan oldhatsz meg, a konfliktusok és a nehézségek ismerősek.  Ha vágysz a változásra, akkor biztos lehetsz benne, hogy szűk ez a komfortzóna már számodra, szeretnél valami felé nyitni, csak nem tudod még, hogy pontosan mi az, nem tudod még hogyan kezdj neki. 

time-for-a-change-2015164_960_720.jpg

Az ilyen élethelyzetekre fejlesztette ki Lenni Rossolovski, a Változás Meditációját, ami egy speciális neuroakusztikus hanganyag, ami hozzásegít téged ahhoz, hogy meg mert lépni az első, a változásod útjára irányuló lépést, hogy bele merj vágni az ismeretlenbe, ha már égetnek a körülményeid de még nincs meg a konkrét célod, hogy hova akarsz eljutni, csak azt tudod még, hogy onnan tovább akarsz lépni, ahol jelenleg tartasz. Legyen ez párkapcsolati, anyagi, munkáddal kapcsolatos területe az életednek, ha változtatni akarsz, ez a zenei anyag átsegít téged a nehézségeiden és támogat a folyamataidban. 

Minden változás velejárója egy bizonytalansági tényező, ami azt jelenti, hogy lesznek olyan dolgok, amire nem készülhetünk előre, mert nem tudjuk mik ezek pontosan és mikor és hogyan fognak megtörténni. Váratlan helyzetek, hirtelen megoldandó feladatok, amikre nem tudhatjuk előre, hogyan fogunk majd reagálni és ennek a tudata félelmeket generál bennünk. Nagyon szeretnénk hogy életünkben pozitív változások történjenek, de nem tudjuk biztosan, hogy ehhez mit és hogyan kellene csinálnunk. Van amikor hónapokig vagy akár évekig ebben a helyzetben maradunk.

A Változás meditációja programot arra fejlesztették ki, hogy agyunkban feloldja azokat energetikai blokkokat, amik által akadályozva vagyunk a változásainkban. 

Miben segít? 

-Alkalmazkodni tudunk általa azokhoz a változásokhoz amik már bekövetkeztek az életünkben.

-Kimaxolja a változás körülményeihez való alkalmazkodás képességét.

-Felkészíti az elmét a külső hatások befogadására

-Növeli az alkalmazkodó képességet és a kreativitást.

-Megnyugtató, ugyanakkor stimuláló hatást gyakorol az elmére és azon keresztül az egész testre.

-Kifejezetten ösztönöz a változtatásokra, kinyit a változások befogadására azáltal, hogy eltávolítja azokat a blokkjainkat, amelyek eddig akadályoztak minket. 

LETÖLTÉS 

Fontos: 

Ez nem egy önhipnózis program! Nem kell hozzá megfogalmazott cél, nem kellenek hozzá szavak és pozitív megerősítések! Megnehezítheti a program működését, ha programozod magad a hétköznapi tudatosságod szintjén, ez a program annál sokkal mélyebben működik! 

 

A program jellemzői

  • A " Meditáció a változás " program számos funkcióval rendelkezik. Ha betartod ennek a leírásnak a követelményeit, az első hallás után érzi majd az eredményt.
  • Nagyon fontos, hogy ne legyél dehidratált állapotban amikor alkalmazod. Igyál meg a hallgatás előtt 1-2 pohár tiszta vizet. 
  • A maximális eredmény eléréséhez hallgatás közben a szemeket mindig le kell zárnod és figyelned kell a légzésed természetes ritmusára. Ne hallgasd semmilyen tevékenység végzése közben háttérzeneként.
  • Megfelelő hangerő megtalálása. A program felvételi szintje marginálisan van beállítva, így mielőtt elkezdenéd, hallgass bele és állítsd be a megfelelő hangerőt a magad számára. Erre nagyon figyelj ne legyen túl hangos, úgy állítsd be  a hangerőt,hogy kellemes legyen számodra.  
  • Ne alkalmazzuk egyszerre más programokkal. 
  • CSAK a fejhallgatóval hallgasd.
  • A hallgatás előtt ellenőrizd a fejhallgató polaritását - a jobb oldali helyet a jobb füledre kell helyezni, a bal oldalt pedig a bal oldaladra
  • A program a nap bármely szakában működik, de legoptimálisabb reggel vagy este. 
  • Napi egyszer vagy kétszer hallgasd meg, ne többször. Egy hét alatt maximum 5 alkalommal.Amikor befejezted utána még 6 órán át ne csinálj másfajta meditációt és ne hallgass másik programot az Advanced Mind Institue anyagaiból sem. 
  • Győződj meg róla, hogy az eredeti programot használod, kalóz verziókért nem tud az Intézet felelősséget vállalni, mert a minőség romolhat! 

Ha érdekel a téma, vagy segítséget szeretnél az orosz nyelvű letöltéshez, csatlakozz a facebook csoportunkhoz. 

Az szerelem energiája - Hangold magad a Vénszunra!

Vágysz rá, hogy megérkezzen a várva várt társad,, mégsem akar ideérni, pedig bevetettél már minden spirituális trükköt? 

Azt hiszed, hogy megtaláltad és mindig kiderül, hogy valami mégsem kerek? 

Kedves és segítőkész vagy másokkal, mégsem kapod soha vissza ezt tőlük? 

Megaláznak az emberi kapcsolataidban, nem viszonozzák a szeretetedet? 

 

romance-1934204_960_720.jpg

 

Ezek mind annak a jelei az életedben, hogy valami láthatatlan oknál fogva nem képes szeretetteli kapcsolatokat kialakítani. 

Érzelmi blokkjaink azok, amik nem engedik meg számunkra, hogy a szeretet és a szerelem érzését szabadon megtapasztalhassuk. Amíg ezeket nem írjuk felül valahogyan, nem semlegesítjük, nem oldjuk fel, minden marad a régiben... 

Az Advanced Mind Institute kifejlesztett egy speciális programot azzal a céllal, hogy, ezeket a blokkokat feloldja az érzelmi szférádban, ami által felszabadulsz a hatásuk alól, így lehetővé válik számodra, hogy befogadd az életedbe a megfelelő társat, hogy szeretetteli kapcsolatokat alakíts ki embertársaiddal. 

 Ehhez a vénuszi frekvenciát alkalmazta, ami 221,23 Hz. Ez a program segít abban, hogy megszabadulj azoktól a rád rombolóan ható negatív tudati működéstől, ami tönkretette a kapcsolataidat, ami nem engedte meg számodra azt, hogy harmonikus emberi és szerelmi kapcsolatokat alakíts ki. 

Letöltöm← 

 

A program elsősorban az érzelmi szférára van hatással. Eltávolítja a blokkjaidat, növeli az érzékiségedet. Automatikusan elkezdenek megváltozni az emberi kapcsolataid, nyitott leszel. Erőteljesen megnöveli az intuíciós képességedet. 

Mindannyian azokat a minőségű kapcsolatokat gerjesztjük az életünkben, amilyen emlékkel a tudatalattinkban rendelkezünk. Amikor ez a program hatására megváltozik, megváltoznak a kapcsolataink is. Van aki kibékül azzal akivel haragban volt, van aki el tudja engedni a számára nem tápláló kapcsolatait, van aki újakat kap általuk, van aki számára megjelenik az  igazi... Mindenképpen pozitívan befolyásolja az életed minőségét. 

A program hatása közben bizsergést és nyomást érezhetsz a szemöldököd közötti területen. Ez azért jellemző, mert hat a Harmadik szem csakrára. Ez teljesen normális, és szinte mindenki megtapasztalta aki dolgozott már a programmal, mert a program eltávolítja a blokkokat, amelyek zavarják a környező világ és az emberek valós érzékelését számodra. 

Ez az hanganyag nem kizárólag fejhallgatóval használható mint az Advanced Mind Insititute legtöbb megvásárolható programja. Alkalmas háttérzenének, hallgathatod különböző tevékenységek közben. Segíti a tér harmonizálását, a szeretet és a nyugalom energiájával tölt el. Kiválóan alkalmazható kozmetikai stúdiókban, masszázsterápiáknál, vagy egyéb olyan helységekben, ahol kifejezetten hasznos az, hogy el tudjon lazulni a vendég, vagy megszűnjön egy feszült, stresszes mentális légkör. 

Ha teljesen szeretnéd kimaxolni a hatását és gyorsan fejlődni általa, akkor napfelkelte után  tedd rendszeressé a használatát, de a neked tetszőleges időben is hallgathatod. Ilyenkor úgy hallgasd, hogy felteszel egy fejhallgatót és előtte néhány perecre hunyd le a szemed, figyelj a légzésed természetes ritmusára. Amikor ellazultál akkor kapcsold be. 

→Letöltöm←

 

Amire nagyon figyelj:

-előtte igyál meg egy pohár vizet, figyelj oda arra, hogy ne hallgasd dehidratált állapotban

-ha epilepsziás vagy, vagy más rohamokkal járó betegségben szenvedsz, na alkalmazd

-ha tudatmódosító szerekkel élsz, vagy ilyen gyógyszert szedsz, ne hallgasd

-16 éves kor alatt nem ajánlott

-ha pacemakered van, vagy kisbabát vársz, akkor se használhatod.

Ha kérdésed van és nem kaptál választ, nézd meg itt: GYIK

Várlak szeretettel a facebook csoportomba is! 

 

 

Lezárások feloldása

Voltál már úgy, hogy nagyon szerettél volna valamit és ha minden követ megmozgattál is, mintha minden összeesküdött volna ellened, akkor sem sikerült? 

Ismered azt az érzést, hogy nem tudod elérni a célodat, mintha láthatatlan erők akadályoznának meg benne? 

Úgy gondoltad, ott a helyed egy tanfolyamon, többször elhatároztad mégis, mindig valami közbejött? 

Pénzre van szükséged, képzett vagy, rugalmas, nyitott és mégis, mintha egy bizonyos összeg fölött egyszerűen képtelen lennél megteremteni? Amikor nagyobb összeget kapsz, vagy megtaláltad álmaid munkahelyét, mindig történik valami olyan, amit be kell fizetni, érkezik egy váratlan kiadás, vagy pont akkor büntetnek meg? 

Ha a válaszod ezekre igen, akkor ez lesz a te hanganyagod! 

Tudatalattink rejtélyes hely, amit igazából soha nem láthatunk át teljesen. Hogy mi van benne, azt a jelenlegi körülményeinkből nehézségeinkből következtethetjük ki. Itt tárolódnak azok a tudati és lelki tartalmaink, amiket életeink során a sötétbe száműztünk, amivel nem jó szembenézni, ami fájdalmas, ami régen volt...nem is emlékezhetünk, hiszen a magzatkori emlékeink és előző életes hozadékaink mindannyiunk számára eltemetett emlékek.

Amikor elakadást érzünk valamely életterületünkben, biztosak lehetünk benne, hogy tudatalattinkban van egy rejtett rész, ami a dologgal kapcsolatban olyan múltbéli emléket tárol, ami az adott életterületen gátlóan hat ránk. Ha sikerül is felkutatnunk, hogy mi az, az még nem jelenti azt törvényszerűen, hogy fel is oldódik és eltűnik. 

Az Advanced Mind Institute  azért fejlesztette ki a "Lezárások feloldása" különleges meditációs programját, hogy megszüntethessük általa ezeket a gátló akadályokat az életünkben. Választhatjuk, hogy teszünk azért, hogy gördülékenyen elérjük a céljainkat, megszüntessük a minket gátló tudatalattinkban működő, életünket meghatározó beraktározódott emlékgócokat, amikről a legtöbb esetben nem  is tudunk, hogy ott vannak Csupán a negatív eredményét látjuk az életünkben, hogy nem megy valami, hogy láthatatlan akadályokba ütközünk, a "nekem semmi sem sikerül" érzését. 

Kudarcaink legbelső oka rejtett bennünk. Amikor a célunk  sosem sikerül, az azért van, mert a tudatalattink gátol minket benne. Az ott rejlő kis eldugott, ám hatékony kis szabotázs csomag titkos, hallhatatlan mantrája: ez nem jár nekem, én ezt egy úgysem tudom, nem érdemlem meg, elviszik előlem mások, nem vagyok rá hivatott, kicsi vagyok hozzá, úgysem tudnék mit kezdeni vele stb. Ezek nem mások, mint azok  a Lezárások, amiket fel kell oldani ahhoz, hogy megszabaduljunk a saját kis pszichikai tudatalatti csomagunktól. 

Már az első hallgatás után észrevehető a hatás, olyasmi érzés, hogy "eltűnt egy láthatatlan fátyol a fejemről" , vagy egy sapka, amelyről addig észre sem vettük, hogy ott volt, nyomott és eltakart, csak amikor lekerül ébredünk a fényre ami eddig rejtve maradt előlnünk, a könnyebbségre, amit csak a teher oldódása után tudatosítunk, hogy milyen nehéz is volt. Új módon fogod látni és érzékelni a világot. Amikor először végighallgatod, utána sétálj ki az utcára és meg fogod látni, hogy olyan részleteket fedezel fel, amiket eddig nem vettél észre, pedig mindig is ott voltak. Kicsit olyan ez, mintha új színek, hangok jelennének meg. Megváltozik a befogadásod, az érzékelésed, az érzelmi alapállapotod.

A Lezárások feloldása program első 18 percében egy Theta állapot áll be, amitől nyugodt, kellemes állapotba kerülsz.Ezután belép a Gamma hullám, majd 36Gts , 38Gts és 40Hz.  Majd ismét a Gamma stimuláció és relaxáció ismétlődik meg.

Fontos tudni: A program számos saját jellemzővel bír, az itt leírt utasításokat be kell tartani! 

-Ne kezdj neki szomjasan, dehidratált állapotban. 

-Ne használd, ha epilepszia, vagy más rohamokkal járó betegséged van! 

-Ne használd ha bármilyen drogot, alkoholt vagy tudatmódosító gyógyszert vettél be! 

-Kizárólag fejhallgatóval hallgasd! Ellenőrizd a fejhallgató polaritását! 

-Csak az eredeti, az Advanced Mind Institute által közvetlen kifejlesztett, saját magad által letöltött hanganyagot használd! 

-Kora reggel vagy este használva  a leghatékonyabb. 

-Hetente max. 2 alkalommal alkalmazd! 

Ha további kérdésed van, itt tudod elolvasni: GYIK.

Ha nem találtál választ, ha érdekel a téma, vagy letöltési segédlet kell, csatlakozz a Facebook csoportunkhoz! 

2018-04-13-09-11-14.jpg

A facebook csoportunkban egy tapasztalat: "Sziasztok, kb 1 hónapja heti 2x alkalommal elkezdtem a “Lezárások feloldása” hanganyagot. Életem ebben az évben érdekesen alakult. Szorongás, félelem, aggódás, pánikrohamok és még sorolhatnám jelentek meg nálam. Mióta elkezdtem, Azóta a tüneteim csökkentek, persze még van bőven dolgozni magamon, hogy legyőzzem, de mindenkinek szívből ajánlom. Csodás napot" (Ágota)

8 ütős érv a meditáció mellett

Azok az emberek akik rendszeresen meditálnak, nyugodtabb, kiegyensúlyozott életet élnek, ritkábban küzdenek súlyfelesleggel mint nem meditáló társaik, sikeresebbek az élet különböző területein és ellenállóbb az immunrendszerük. Összeségében elmondhatjuk, hogy boldogabb, sikeresebb és  kiegyensúlyozottabb életet élnek.

Hogy miért? 

-Érzelmileg stabillá tesz. Az érzelmileg tudatos emberek tudják kezelni az negatív és a pozitív érzelmeiket, indulataikat egyaránt. Nem arról van szó, hogy elfojtják a negatív érzelmeiket, hanem pont az ellenkezőjéről: megélik őket és átengedik magukon, így nem raktározzák el, későbbi problémákat okozva. 

-Növeli a kreativitást: a rendszeres meditáció során a fókuszáltságunkat emeljük magasabb minőségbe. Ezáltal képesek vagyunk hétköznapi életünkben is a figyelmünk optimális irányítására, ez  a titka a hatékonyságunknak legyen szó munkáról vagy bármilyen más megoldandó feladatról.

-Megkönnyíti a gondolati szelekciót: kevésbé fogadunk be ártalmas és felesleges gondolatokat másoktól, így sokkal jobban ki tudjuk aknázni az aktuális lehetőségeket, mintha mindenre kivétel nélkül befogadók lennénk. 

-Megjelenik az életünkben a szinkronicitás: Jung szerint a spirituális ébredés kulcsfontosságú eleme a szinkronicitás, amely kivezet minket az egocentrikus gondolkodásból és felismerteti velünk, hogy valójában milyen szorosan kapcsolódunk egymáshoz.

-Növeli az érzelmi intelligenciát: együttérzőbbekké válunk másokkal kapcsolatban és azt tapasztaljuk, hogy velünk szemben is toleránsabbá válik a környezetünk. 

-Optimalizálja az agyműködésünket. Növeli az agyi működés koherenciáját, harmonizálja a jobb és a bal agyfélteke működését. Neurobiológiai változásokat okoz az agyban, ami által emelkedik a tudatosságunk és megtemetődik a belső békénk. 

-Fiatalít: azaz késlelteti  sejtszinten az öregedési folyamatokat. A sok éve meditálók általában fizikailag is fiatalabbnak látszanak a koruknál.

-Megszabadít a függőségektől:ahogyan teremtődik a rendszeres meditálás által a testi-lelki-szellemi békénk, automatikusan eltűnnek az életünkből a pótszerek. Ezért minden függőség orvosi és egyéb kezelését felgyorsítja a rendszeres meditálás, használható önmagában, és társterápiaként egyéb módszerek mellett, a függőség természetétől és súlyosságától függően. 

 ⇒ Érzelmi sebeink gyógyítása egy speciális meditációval 

success-1093891_340.jpg

Facebook csoportunkhoz ITT tudsz csatlakozni! 

Így regeneráld a testedet alvás közben!

 
A test helyreállítása alvás közben

Ebben a programban Lenni Rossolovski a Delta hullámot használja, 2,5 s−1 . 

Agyunk stimulálása 2,5 Hz frekvencián képes endorfint termelni. Az ebben a minőségben történő alvás a test teljes helyreállítását szolgálja. Minél mélyebb az alvásunk, annál több mindenre képes közben a testünk.

attractive-beautiful-beauty-923310_1.jpg                                              Photo by bruce mars from Pexels

Ebben a programban az Advanced Mind Institute , hármas hangmodulációval a legfejlettebb audiotechnológiákat alkalmazta.

A hanghullám 2,5 Hz -es frekvenciáról indul, több speciális hanghullámmal kombinálva.

Alvás előtt hallgasd, nem baj, ha elalszol közben. 

Fontos, hogy ennél a programnál vegyük figyelembe a fejhallgató polaritását és megfelelően használjuk azt. 

Ez a meditáció megoldja az alvászavarainkat, miközben a testünk diszfunkcióit is kiküszöböli. 

Amit fontos tudnod, mielőtt elkezded: 
- Mindig alvás előtt alkalmazd.
-Mindig tiszta állapotban: ha alkoholt ittál, vagy bármi más tudatmódosító szert használtál, akkor ne tedd! 
-Hetente tarts egy nap szünetet, amikor nem alkalmazod. Hat hét után tarts 1-3 hét szünetet minimum, ha újra akarod kezdeni. 
-Kizárólag az eredeti, megvásárolt eredeti programot használd! Harmadik féltől származó anyagokért nem tudunk felelősséget vállalni. 

VÁSÁRLÁS
További tudnivalók: ITT.
Csatlakozz facebook csoportunkhoz! 

 

Kérdések és válaszok az Advenced Mind Institute anyagaival kapcsolatban

earphones-headphones-music-7422.jpg

Mi a különbség a YouTube csatornán található és a megvásárolt programok között?

Az Advanced Mind Institute boltjában megvásárolt programoknak egy bemutató verziója található meg a YouTube csatornán. Ezeknek a frekvenicatartománya csökkentett,  majd a YouTube is tömöríti őket feltöltéskor. Ez oka annak, hogy nem ugyanolyan befolyással bírnak, mint a megvásárolható verziók. 

Nem. Minden le-és feltöltés során csökken a minőség. 

Alkoholt fogyasztottam, másnapos vagyok, használhatom a programokat? 

Nem. Az alkohol és más drogok kifejezetten ártalmasak a programokkal együtt, Várd meg amíg teljesen kimegy a hatása belőled, 

Mi okozhatja a tünetek rosszabbodását a program használata közben? 

Megjelenhetnek ún. "tisztulási tünetek" egyes programok használata során. Ez  azt mutatja meg, hogy a program elérte a testében azt a helyet, ahol a probléma tünete van. Természetes dolog, hogy előforsul, hogy ez átmeneti kellemetlen testérzettel vagy fájdalommal jár, Ilyenkor csökkenteni szükséges a program gyakoriságát, hogy könnyebben túljussunk ezen az időszakon. 

Miért szükséges vizet inni a programok használata előtt? 

A meditációk során neurokémiai folyamatok zajlanak az agyban, a víz vezetőképessége nagyban befolyásolja a hatást. 

 

 

 

 

Bioakusztikus meditáció

A nagyvárosi élet dinamikája, a tömegközlekedés, az autók hangjai, a városi zajok megfosztanak minket a természetes regenerálódástól.  A mindennapi stressz, az állandó teljesítménykényszer,a kevés alvás nagymértékben hozzájárul a korai öregedéshez, az immunrendszerünk legyengüléséhez, a kiegyensúlyozatlan mindennapiságunkhoz.

Köztudott, hogy a természet hangjai nyugtatólag hatnak az idegrendszerünkre, segítik a

 img_1878xxx_1.jpg

stresszoldást, ami által kiegyensúlyozottabbá, szeretettelibbé válhatunk. 

Ez a program a theta-hanghullámot alkalmazza, ami által  valóban pihentető élményhez juthatunk. . A hangsávot Shumann rezonancia frekvenciával modulálták (7,8 Hz), amely fokozatosan irányítja  a hallgatót egy mély meditatív állapotba. A  theta állapotban könnyen tanulunk, hamarabb és mélyebben épülnek be információk, segíti az öngyógyító képességünk működését.  

 

 A Bioakusztikus terápia meditáció online hallgatható. 

 

Kérlek NE hallgasd ha: 

-peacmekered van

-epilepsziás, vagy más más rohamokkal járó betegségben szenvedsz

-nem vagy még 18 éves

-fényérzékeny vagy 

-kisbabát vársz

-tudatmódosító szerek hatása alatt állsz (alkohol, gyógyszerek) 

Ha szeretnél többet folyamatosan friss információkhoz jutni, csatlakozz a Facebook csoportunkhoz

Változtasd meg a gondolkodásod 7 nap alatt!

Hogyan emeld a tudatosságodat?

Az Advenced Mind Institute kifejlesztett egy speciális programot, ami alapján 7 nap alatt képes vagy a gondolkodásodat átírni. 

 A Mental Detox neuroakasztikus program célja, hogy megtisztítsa a tudatunkat és a tudatalattinkat azoktól a negatív programoktól, gondolatformáktól, amik hátrányosan érintenek minket életünkben.

Három szabályt kell követned, amíg használod a programot: 

-Törekedj arra, hogy ez alatt a 7 nap alatt, ne ítélkezz senki felett, ne kritizáld se magad, se másokat.

-Amikor negatív gondolatok,vagy ítélkezés jön fel  szakítsd meg a programot!

-Ha negatív gondolatok törnek jutnak eszedbe, ne adj nekik teret, azonnal cseréld fel valami jóra, pozitívra!

Azon a héten, amikor betartod ezeket az instrukciókat, hallgasd ezt a programot. 

velemeny.jpg

Hogyan hallgasd? 

- 7 napon át minden nap hallgasd. Naponta maximum 3 alkalommal tedd ezt meg. 

-Csukott szemmel, fülhallgatóval hallgasd, biztosítsd a magad számára, hogy ne zavarjon meg semmilyen külső körülmény. 

-Figyelj oda, hogy ne legyél dehidratált állapotban.

-Ruházatod legyen kényelmes, ne okozzon számodra diszkomfort érzetet.Testhelyzetedre ugyanezt vonatkoztasd: kényelmes legyen és ellazult.

-Mielőtt bekapcsolod a Mind Detoxot, ebben a kényelmes testhelyzetben, csukott szemmel figyelj 8-10 percig a légzésed természetes ritmusára.

Hamarosan pozitív változásokat fogsz tapasztalni az életed különböző területein.

Kik nem használhatják ezt a programot? 

-Epilepsziában vagy más rohamokkal járó betegségben szenvedők.

-Alkoholos állapotban, vagy más tudatmódosító szerek, gyógyszerek befolyása alatt.

-Pszichiátriai kezelés alatt állók.

-18 éves kor alattiak. 

 Itt hallgatható: Mind Detox

További cikkek a témában: Csakratisztítás felsőfokon

                                          Érzelmi sebeink gyógyítása

Csatlakozz hozzánk a facebookon: Márti meditációs csoportja

fitness-332278_960_720.jpg

 

 

 

 

süti beállítások módosítása